Felejthetetlen élményeket szerzünk!

Tervezzük meg együtt az álomesküvőd!

Rólam

Sipos Réka vagyok a Wedding for You esküvőszervezője.

Misszióm: Bárki meg tudja szervezni az esküvőjét de nem mindegy, hogy ez milyen élmény lesz! Nem csak az esküvődön hanem annak szervezése közben is nagyon fontosnak tartom, hogy azt érezd, biztonságban vagy és hátradőlhetsz tudva, hogy minden a legjobb kezekben van. Ennek az időszaknak rólatok kell szólnia, a szerelmetek ünnepléséről, én pedig társatok leszek abban, hogy, ne stresszeljetek a részletek miatt, és nektek csak egymással kelljen foglalkoznotok.

Mióta az eszemet tudom, a rendezvényszervezés az életem, és ahogy idővel egyre több esküvőszervező megkeresés kaptam, úgy bele is szerettem, és ezt tudom szívvel-lélekkel csinálni. Egy nő talán egész életében a nagy napot várja, így ahogy a nagy napot, a felkészülést sem árnyékolhatja be semmi sem. Ezért vagyok itt, hogy abban segítsek, hogy minden harmonikus, és gördülékeny legyen, összefogva a szolgáltatókkal akikkel együtt valósítjuk meg az álomesküvőtöket.

A boldogító igenig hosszú és göröngyös az út, ezért mindent megteszek, hogy az első találkozástól kezdve az utolsó táncig az esküvőd és az előkészületek valamennyi pillanata felhőtlen boldogságban és varázslatosan teljen. Nincs két egyforma esküvő, ahogy két egyforma pár sem létezik: akár egy bensőséges hangulatú mennyegzőben gondolkodtok, akár egy világraszóló lakodalomban, garantálom, hogy a végeredmény ízig-vérig benneteket és kettőtök szerelmének történetét fogja tükrözni.

Nem csupán az esküvőszervezőtök, hanem a szoros szövetségesetek, bizalmasotok leszek, minden percben azon fogok dolgozni, hogy mind ti, mind a násznép egy hibátlanul előkészített stresszmentes, látványos és egyedülálló élményként, élhessétek meg életetek Nagy Napját.

Wedding for You - Esküvőszervezés Budapesten

Mire számíthatsz?

Különleges az esküvői szakmában az az összefogás, és az a közeg, amiben hiszek és amit teremtek legyen szó fotósról, helyszínről, cateringről vagy épp az ajándékokról, mindig tudom, hogy kihez forduljak, teljesen mindegy, hogy milyen stílusú esküvőt szeretnétek. Minőségi, bevált szolgáltatókkal dolgozom az pedig hab a tortán, hogy inspiráció gyűjtés gyanánt el tudtok jönni hozzám a Wedding Showroomba ahol hazai menyasszonyi ruhatervezőkkel, kézzel készült kiegészítőkkel, dekorokkal és minden egyéb esküvővel kapcsolatos kiegészítővel találkozhattok.

Professzionális csapat

A legprofibb szolgáltatók segítségével és több éves tapasztalattal a hátunk mögött, csapatunk mindent megtesz azért, hogy az esküvőtök felejthetetlen élmény legyen. Nem kizárólagosan dolgozom egy-egy partnerrel így mindig a személyiségedhez tudom igazítani azt, hogy kit ajánlok ki az aki leginkább passzol hozzátok.

Wedding Showroom

Azon felül, hogy rengeteg inspirációt találsz a Showroomban dekortól a meghívókon át, ismert és feltörekvő igényes, minőségi menyasszonyi ruhatervezők alkotásait is fel tudod próbálni és olyat választhatsz ami biztos nem fog szembejönni veled az utcán.

Mindent a kezünkben tartunk

Számunkra az a legfontosabb, hogy a szervezés minden terhét levegyük a vállaitokról, és a tervezéstől az utolsó táncig az esküvőtök minden pillanatát felhőtlen hangulatban tölthessétek el.

Wedding Showroom

Wedding for You - Esküvőszervezés Budapesten

Látogassatok el hozzánk a Wedding Showroomba ami az első esküvői showroom Budapesten amely egy térben kreatív esküvői szolgáltatók széles választékát mutatja be!
Mindenkit várunk szeretettel aki szeretne nézelődni, inspirálódni, tervezői ruhát próbálni

A showroom teret biztosít a házasulandó pároknak harmonikus és gondtalan találkozóra az esküvőipar szakembereivel, és bemutatóteret biztosít az esküvővel kapcsolatos termékeknek legyen az ruha, kiegészítő, bútor vagy kellék.

www.weddingshowroom.hu

Esküvőszervezés

Esküvőszervezés menete:

01

1. lépés

Ismerkedés

A gördülékeny szervezés, és a megálmodott esküvő kivitelezésének érdekében fontos, hogy minél részletesebb képet kapjunk rólatok, arról, hogy mi mozgat meg benneteket igazán, és hogyan szeretnétek szórakoztatni vendégeiteket. Egy finom ital mellett átbeszéljük, hogy hogyan képzelitek a nagy napot.

02

2. lépés

Előkészítés

Az ismerkedést követően, az elképzelések és lehetőségek ismeretében részletes költségvetést készítünk és összeállítjuk az esküvőszervezés hozzávetőleges idővonalát, biztosítva, hogy minden úgy menjen, mint a karikacsapás.

03

3. lépés

A csapat összeállítása

Az előzetes tervek alapján közösen összerakjuk az általatok megálmodott esküvőhöz legjobban passzoló szolgáltatókat, a cateringtől kezdve a fotóson és a zenekaron át egészen akár a tűznyelőig.

04

4. lépés

Ötletelés

Most kezd csak igazán izgalmassá válni a történet! A személyre szóló ötletelés során együtt kiválasztjuk az esküvő színpalettáját, a virágokat, a bútorokat és a dekorációt, valamint összeállítjuk a menüsort, törekedve arra, hogy minden a ti elképzeléseitek szerint történjen.

05

5. lépés

Megvalósítás

Amint megvan a zenelista és a szalvétaformára is megkaptuk tőletek a zöldjelzést, más dolgotok sincs már a továbbiakban, csak nyugodtan hátradőlni és hagyni, hogy csapatunk kezébe vegye az irányítást, ide értve az szolgáltatókkal való kapcsolattartást, a helyszín díszítését és a felmerülő legapróbb kérdések megválaszolását is. Természetesen, ha időközben van ötletetek vagy kívánságotok, akkor csak szóljatok bátran! Nem vesszük át csak annyira az irányítást, amennyire Ti igénylitek.

06

6. lépés

Bulizás

Megtörténik a csoda! A ti Nagy Napotok egyben a miénk is: sikerünk fokmérője, hogy ti és a vendégsereg minél jobban meg tudjátok élni az általatok megálmodott, és általunk életre keltett esküvőtöket, ehhez pedig minden tudásunkat latba vetjük. Bármilyen probléma ütné is fel a fejét, mi teszünk róla, hogy az ne árnyékolja be a jó hangulatot, és hogy évtizedek múltán is úgy emlékezzetek vissza erre a dátumra, mint életetek legszebb napjára.

Csomagok

Csomagok

Blog

Wedding for You - Esküvőszervezés BudapestenBLOG

2023. január 21.

DORKA & JENS

Olvass tovább
Wedding for You - Esküvőszervezés Budapesten BLOG

2023. január 21.

DALMA & BENCE

Olvass tovább
Wedding for You - Esküvőszervezés BudapestenBLOG

2021. november 02.

Egy laza, könnyed, elegáns esküvő a Liszaky Borkúriában

Mindig is a kedvenc esküvői helyszíneim közé tartozott a Liszkay Borkúria.

Olvass tovább

Rólunk mondták

Referenciáink

Elérhetőségeink

Ha kérdésed lenne, csak hívj minket!

+36 30 606 46 65

Közösségi oldalaink

Ajánlatot kérek

Csak töltsd ki a lenti űrlapot, és mi 48 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot!

* kötelezően kitöltendő mező